Azt mondják, az ember eredendően jó, ő maga a fény, a ragyogás, a szeretet, a tiszta tudat, ő Isten bámulatos teremtménye, aki egy csodálatos, boldog életre, annak megtapasztalására van rendeltetve itt a Földön. Az ember aztán korszakról-korszakra szépen meghazudtolja önmagát, eredendő természetét, isteni lényegét. Az ember szabad akaratából, nagyravágyásból, önteltségből választotta, hogy eltávolodik Istentől és a saját lelkétől, hiszen ő maga mindent sokkal jobban tud csinálni, még Istennél is. Ha nincs Isten, szabad a bűnözés, többé nem kell Isten haragjától és büntetésétől félni, hiszen a bűnbocsánatot is maga az ember gyakorolja már. Lassan körvonalazódik, hogy mire volt képes az istentelen ember, mire ment a hatalmas tudásával. Az emberi hatalomvágy és gyarlóság úgy tűnik határtalan, de nem tarthat örökké. A tabula rasa már elkezdődött.
